Logó animáció és márkastratégia
Azt gondoltuk itt, a Creative Spotnál, hogy miután lezártunk egy nagyon izgalmas projektet, amely bennünket is „felvillanyozott”, megmutatjuk. Nemcsak a munka jellege, az együttműködő partnerünk, hanem a fő megbízó miatt is. Logóanimációt terveztünk Pozsár Zoltán új, befektetési elemzőcégének, megbízó partnerünk pedig Ferenczi Gábor volt.
Pozsár Zoltán karrierváltásáról néhány napja írt a magyarországi Forbes, és érdemes meghallgatni a vele készült podcast-beszélgetést, amit a Bloomberg készített vele. Pozsár Zoltán szerepe a nemzetközi pénzpiacokon nem hétköznapi. Elemzéseire, meglátásaira, vagy jóslataira, prognózisaira egyre többen alapoznak, vagy ahogyan a Forbes is írta, „a reddites amatőr befektetőktől kezdve a Wall Street-i pénzpiaci szakemberekig mindenki elismerte szaktudását”. A stratégiája világos volt, amikor nemrégiben otthagyta korábbi munkahelyét, a Credit Suisse-t, hogy saját elemző céget alapítson. Márpedig egy ilyen helyzetben, egy ilyen magasan kvalifikált ügyfélkör esetében egy arculat, egy logó és egy logóanimáció talán még finomabb, ha úgy tetszik, alaposabb, körültekintőbb tervezést igényel.
„ Ezzel együtt nemcsak emiatt volt érdekes és izgalmas ez a megbízás – mondja Ferenczi Gábor brand designer, aki saját oldalán egyébként önmagára többek között „apaként, hegylakóként, minimalistaként és maximalistaként, valamint nyughatatlan multipotenciális figuraként” is tekint. – A végül elfogadott és alkalmazott logó, amelyből a Creative Spottal történő együttműködés során logóanimáció is készült, védjegyeztetve lett, ami azért unikum, mert Európában mindösszesen eddig 230 hasonlóan levédett logóanimáció van.”
„Egyből, sok…”
Ez a jelentése annak a latinból eredeztethető mondásnak, amit Pozsár Zoltán új, elemző cége számára névként kitalált. Az „Ex Uno Plures” számára készült egy weboldal, amelyen fontos pénzügyi, befektetési elemzéseket olvashat szerte a világban, a világ pénzügyi elitje. – Pozsár Zoltán kérése az volt, hogy egy letisztult, mondhatni decens designt tervezzünk, amely ugyanakkor erősíti a bizalmat és a hitelességet – magyarázza Ferenczi Gábor. – Ehhez pedig olyan arculati koncepciót készítettem, amely minimalista, de utal a globális pénzügyi világra, nemkülönben pedig a fő üzenet is kiolvasható belőle, és a márkajel ikonként is könnyen felismerhető, valamint felhasználható a legkülönbözőbb digitális felületeketen, mint weboldali vagy mobilapplikációs favicon.
Az „egyből, sok” szóösszetétel már csak azért is érdekes „áthallás”, ugyanis az arculati design valójában ugyanilyen hatással lehet a cég teljes márkaképére.
A végül, a megbízó által elfogadott arculat, és annak vezető eleme, a logó fontos márka- és céges üzeneteket közvetít. Hiába tekintünk „csak” egy logóra, abban vissza kell tükröződnie a cég vagy szervezet legfontosabb üzeneteinek is.
A fő üzenet visszaköszön a logóban és a logóanimációban
Mint fent is írtuk, ebben a projektben határozottan előnyös volt, hogy a megbízó alaposan átgondolt stratégiával rendelkezett már a tervezés idejére, egyszerűen megfogalmazva, tudta, hogy mit akar, hova akar eljutni, pontosan ismerte a célcsoportját. – Az elfogadott logó végül utal a globális, multipoláris világra, amely Pozsár Zoltán egyik fő üzenete, és amely egyébként a logóanimációban is visszaköszön – mutatja be a tervezési folyamat egyik legfontosabb alapcélját.
Emellett persze az elnevezést is könnyen, vagy akár játékosan, de felismerhetővé kell tenni. Ferenczi Gábor tervei alapján ez könnyen, de azért elgondolkodtató módon kivehető a logóból, ahogyan itt is látszódik
Emellett persze az elnevezést is könnyen, vagy akár játékosan, de felismerhetővé kell tenni. Ferenczi Gábor tervei alapján ez könnyen, de azért elgondolkodtató módon kivehető a logóból, ahogyan itt is látszódik
Végül a megnevezés betűtípusa is fontos. Ebben a projektben Ferenczi Gábor kifejezetten talpas betűtípust alkalmazott a tervezésnél. A betűtípusok pszichológiája kapcsán szakértők megjegyzik, a talpas betűtípusok legfőbb üzenetei a hagyomány, a tisztelet, a múlt és a minőség. Talán nem véletlenül választott annak idején a Wall Street Journal is hasonló betűtípust, amit azóta is tart. Ferenczi Gábor a tervezés során arra is figyelemmel volt, hogy a vezető márkajel piros csíkja, amely a földgömb tengelyére utal, dinamikusabb, azaz vastagabb legyen az elválasztó vonalnál, így az nem konkurál vele, azaz nem viszi el a tekintet fókuszát. Végül a logó ez lett:
Logóanimáció: mozgásban a márka jele és az üzenet
Az elmúlt időszakban a logóanimáció egyre népszerűbb lett, hiszen a digitális felületeken jól szolgálja a figyelem terelését, azaz egy mozgásban lévő logó sokkal több kontaktus eredményez, sokkal több üzenetet tartalmaz, mint egy rögzített.
Talán nem véletlen, hogy az Ex Uno Plures weboldának nyitó oldalán is először ezzel találkozik az ügyfél. – Ebben a közös fejlesztésben sok apró részletre is figyelnünk kellett Ferenczi Gábor instrukciói alapján: a földgömb dőlésszögétől kezdve, a föld megfelelő és valós forgásirányán át, egészen a két nagy, globális hatalmi földrész elválasztásáig, azaz az USA és az ázsiai kontinens ellenpólusának megjelenítéséig – ezt már Kovács Gábor Péter mondja, a loganimációt megvalósító Creative Spot tulajdonosa.
Az elmúlt időszakban a logóanimáció egyre népszerűbb lett, hiszen a digitális felületeken jól szolgálja a figyelem terelését, azaz egy mozgásban lévő logó sokkal több kontaktus eredményez, sokkal több üzenetet tartalmaz, mint egy rögzített.
Talán nem véletlen, hogy az Ex Uno Plures weboldának nyitó oldalán is először ezzel találkozik az ügyfél. – Ebben a közös fejlesztésben sok apró részletre is figyelnünk kellett Ferenczi Gábor instrukciói alapján: a földgömb dőlésszögétől kezdve, a föld megfelelő és valós forgásirányán át, egészen a két nagy, globális hatalmi földrész elválasztásáig, azaz az USA és az ázsiai kontinens ellenpólusának megjelenítéséig – ezt már Kovács Gábor Péter mondja, a loganimációt megvalósító Creative Spot tulajdonosa.
A folyamat végén nemcsak a logó, a vezető márkajel, hanem a logóanimáció is harmonikus kapcsolódásba került a megbízó üzeneteivel és a célcsoport értékeivel. Mert a föld forog tovább, a globális pénzügyi világ multipoláris lett, egyre több mindenre kell odafigyelnünk, különösen ha az a pénzünket is érinti, miközben gyors és azonnali tudásra, megoldásokra vágyunk. Ez a közös munka Ferenczi Gábor és a Creative Spot között eredményesen támogatja ezeket a célokat. A végső logóanimáció ez lett: